Párkapcsolati bonbon

A jó és működőképes párkapcsolat olyan, mint egy doboz bonbon – mindenkinek másfajta csoki a kedvence belőle. Vannak persze Gombóc Artúrok, akiknek mindegy, csak csokoládé legyen, és vannak olyanok, akik alapvetően utálják az édességet. Azt, hogy mi kell ahhoz általánosságban, hogy a párkapcsolat jól működjön, és jól érezzék magukat benne az érintettek, számtalanszor körbejártuk már mi is ezen az oldalon, és emellett született már róla könyvtárnyi cikk, bejegyzés, könyv. Vannak alaptézisek, amik megingathatatlanok – de az, hogy ezek a tézisek a gyakorlatban hogyan néznek ki, kinek mit jelentenek, az teljesen egyénfüggő. Mint az, melyik csokit veszed ki először a bonbonos dobozból.Én pont arra voltam kíváncsi, hogy adott embereknek egészen konkrétan mire van szükségük ahhoz, hogy jól érezzék magukat a kapcsolatukban, azaz melyik az ő csokijuk. Nem olyan gyűjtőfogalmakat kerestem, mint például „bizalom” „jó kommunikáció” vagy hogy „érezzem, figyel rám a párom”, hanem azt kértem, az érintettek pontosan mondják el, miből érzik/tudják/gondolják, mi jelenti azt számukra, hogy rendben vannak a párkapcsolatukban és boldogok benne. Mi nekik az alap ehhez.Nézzük, mi került az édességes dobozunkba:- Közös kasszán vagyunk, azaz mindig látom, mennyink van és mennyit költhetünk. Nincsenek egyéni számláink, mindketten a közösből gazdálkodunk. Együtt találjuk ki, mire gyűjtünk, mi lesz a következő cél.- Mindig együtt megyünk mindenhová, nincsenek külön programok. Persze üzleti út vagy munka miatt esetenként utazunk külön, de máskor nem. Közös a baráti körünk, a hobbink is. Tulajdonképpen 0-24-ben együtt vagyunk.- A bizalom nekem nagyon fontos. Nem nézegeti a telefonomat, nem kérdezget, ki hívott, miért csipog a Messengerem, vagy kivel találkoztam nap közben. Én sem kérdezem ezekről. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert megbízom benne. Én is elmesélem, amit szeretnék, és ő is beszámol arról, amiről azt gondolja, fontos, vagy érdekelhet engem. – Vannak közös terveink még most is, pedig már több, mint 20 éve vagyunk házasok. És itt nem csak a közös nyaralásra gondolok, hanem arra, hogy majd szeretnénk elköltözni, és hogy hová – vidék a cél -, hogy ott lesznek majd kutyáink és macskáink, hogy fogunk élni nyugdíjas korunkban, ilyesmi. Milyen lesz, ha majd jönnek az unokák, és hova utazunk majd, ha öregek leszünk. Én azt hiszem, ha nem lenne elképzelésünk, mit szeretnénk 5-10-15 év múlva, nem is működne hosszan a házasságunk.- A sok beszélgetés, nekem az kell. Jóformán mindenről tudunk beszélgetni a párommal. Nem csak a napi rutin dolgokról, hogy ki menjen bevásárolni, vagy mi volt ma a gyerekkel, hanem aktualitásokról, filmekről (sokat szoktunk együtt mozizni), ki mit látott vagy hallott „odakint a nagyvilágban”. – Nekem most nincs párom, de az egyik legfontosabb a szabadság és a bizalom. A kettő összefügg nekem. Nem tudok olyan kapcsolatban lenni, ahol össze vagyunk nőve. Én ettől megőrülök. Nekem szükségem van arra, hogy elmenjek a barátnőimmel egy-egy hosszú hétvégére, vagy egyedül lehessek otthon kicsit. Ilyenkor olvasok, vagy egy egész napon át sorozatot nézek, vagy monstre telefonálok a lányokkal. Ezért én azt is szeretem, ha a párom megy el kicsit a barátaival, munkatársaival sörözni vagy több napra valahová, mert akkor otthon ellehetek magamban. Aztán amikor hazajön vagy hazajövök, örülünk egymásnak és elmeséljük az élményeinket. Tulajdonképpen szeretem, hogy hiányzunk egymásnak.- Nekem az alapvető, hogy a párom tisztelje a munkámat, hogy vezető vagyok, és hogy felelősségteljes állást töltök be. Imádom, amit csinálok, és bár nincs könnyű helyzetem, a szakmám és a szakmai fejlődés a mindenem. A fejemben megvan a szakmai életutam a következő 10 évre, azt mindenképpen szeretném elérni. Most még aránylag könnyen vagyok, mert nincs gyerekünk, de ha lesz, akkor a családom lesz majd az első, de addig szeretnék a hivatásomra koncentrálni.Ti mit tudnátok ehhez hozzátenni, mikor érzitek jól magatokat a kapcsolatotokban? Hálásan köszönjük, ha megosztjátok velünk a gondolataitokat!

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on linkedin

Kövess minket!

További bejegyzések

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Címkék