Újévi köszöntő

Ilyenkor, év elején könnyebb elképzelni, hogy az előttünk álló időszak jobb, szebb, eredményesebb lesz, mint az, amit épp most magunk mögött hagytunk, lezártunk. Ha máshogyan nem, legalább fejben pár perc, néhány gondolat erejéig elábrándoztunk arról, hogy mi minden lesz más, mint eddig.Így az év legelső napján azt javaslom, álmodozz, ábrándozz egy új és jobb életről. Szabadon, mintha bármi, de tényleg bármi lehetséges lenne. Melyik a legkedvesebb vágyálmod? Írd le, meséld el a legjobb barátodnak. Kezdj el foglalkozni vele fejben – ahányszor csak lehetséges, idézd fel, emlékezz rá. Végre a megfelelő társra vágysz? Képzeld el, milyen lesz együtt. Azt szeretnéd, ha lépni tudnál abban az ügyben, ami már régóta nyomaszt? Lásd magad előtt, milyen lesz, ha már abban élsz, amikor már túl vagy a döntésen és megtetted, amitől oly régen félsz.Ha sokat forgatod a fejedben azt, amit lelked legmélyén szeretnél, egy idő után elkezdesz arra figyelni, hogy hogyan lehet elérni a célodat, milyen megoldások vannak ehhez körülötted. Lesz olyan is, amikor az agyad megpróbál eltántorítani a terved megvalósításától – és ezt nagyon, nagyon hatékonyan képes véghezvinni. Ezért van az, hogy kifogásokat sokkal könnyebben és gyorsabban találsz, mint megoldásokat, mert az agyad ellenállása a változással szemben elképesztően eredményes.Ha kellően kitartó és elszánt vagy, szépen elindulhatsz a változás útján. És ha nem szeretnél esélyt sem adni az ellenállásnak, hogy felüsse a fejét, szívesen segítünk az utadon.

Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on linkedin

Kövess minket!

További bejegyzések

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Címkék